Taní-tani Online

S ennek az olvasztótégelynek gyújtópontjában áll a Tanoda, ez az iskola és nem-iskola határán, közművelődés és oktatás határán, gyerekkori szocializáció és felnőttkori tanulás határán, állami segítség és civil kurázsi határán kigondolt, létrehozott intézmény. 

Hát még azt sem írhatom, hogy „midőn ezt írtam, tiszta volt az ég” . A rádióban éppen egy jogvédő szervezet hiteles vezetője beszél arról, hogy tapasztalatai szerint a falusi rendőrőrsök állománya milyen áthatóan fertőzött rasszista nézetekkel, s hogy ebben a helyzetben jogállami érdekvédelemre alig számíthatnak a cigányok.

Ebben a lelkiállapotban aztán még fokozottabban dolgozik bennem a kíváncsiság a „jó gyakorlatok” iránt. A Budaörsi Tanoda híre valami ilyesmiről szól. Ezért aztán különösen fontos, hogy gazdag dokumentumgyűjtemény jelent meg e jeles helyről. Érdeklődésemet – megvallom – az is fokozta, hogy itt dolgozik doktorandusz növendékem, egykori miskolci egyetemi tanítványom B. P., s menyasszonyával ők is nevükkel jegyzik a terjedelmes, 260 oldalnyi kötetet (melyet kiadáshoz TÁMOP-program révén az Új Széchenyi Terv segített).

A kötet a befogadó város és a cigánygyerekek iskolai sikereire szerveződött tanodamozgalom „hőseposzának” nyersanyaga. S szerényen, de határozottan felismerhetjük a karizmatikus vezető, Aranyosiné Rózsa Szeréna „panegyricusát”, a reneszánsz költők mesterdicsőítő költői művének mai formáit is.

Mindjárt az ő tanulmányával ismerkedhetünk meg. A szerző összefoglalja, rendszerezi a cigányságról megszerezhető tudásokat, korszerű adatokat közöl, romantika nélkül, tárgyszerűen, de rendre tragikus komorsággal festi fel a népcsoport múltját, helyzetét, jövőjét – a társadalmi élet szinte valamennyi területén. Hivatkozásai korrektek. Talán az tűnik szembe, hogy az utolsó 20 évről mint folyamatos jelenről szól, a 90-es évek közepétől származó irodalmi utalásokat és a minap keletkezetteket egyformán alkalmazza a jelenkor jellemzésére. Ennyire ne lennének változások?

Mindenesetre a főváros árnyékában hirtelen felnőtt város, Budaörs csodálatos pályafutásának, gazdagodásának – állítólag mára ennek is vége: a prosperitásnak Budaörsön is „annyi” – az egyik magyarázata, hogy a településen otthonra, sőt mi több boldogulásra, jobbára nehéz munkával szerzett, de megszerezhető kenyérre lelnek az ország, sőt a Kárpát-medence különböző vidékeiről menekülő, szerencsét próbáló romák.1 Így lesz az egykori sváb telepesek alapította faluból valóságos etnikai, szociális olvasztótégely – ezt már az interjúkból következtetem –, hiszen a budaörsi cigányság maga is „multikulturális”, egészen különböző életek, családok, otthoni hagyományok cserélődnek, gazdagodnak az üzletkötések, vásárlások, családalapítások, iskolázási és iskoláztatási stratégiák folyamatában.

S ennek az olvasztótégelynek gyújtópontjában áll a Tanoda, ez az iskola és nem-iskola határán, közművelődés és oktatás határán, gyerekkori szocializáció és felnőttkori tanulás határán, állami segítség és civil kurázsi határán kigondolt, létrehozott intézmény.2

S a gyújtópont „lámpása” a szép nevű vezetőnő.

A Tanoda körüli értelmiségiek jegyzik a hosszabb-rövidebb tanulmányokat, jegyzeteket. Örömmel ismerem fel Gazsi Juditot, akivel meg a 80-as évek elején – ekkor volt egyetemi hallgató – jártunk falukutatásra a cigányproblémával éppen ismerkedő, akkor még Tisza-tó parti üdülőhelyet csak álomban dédelgető Sarudon, a magyarországi általános művelődési központok egyik „szent” bölcsőhelyén. Ő az írása tanúsága szerint a gender-kutatások szakembere lett, s a budaörsi sorsokból az asszonyok, lányok életét kutatja. A családok útjaira hívja fel a figyelmet Boreczky Ágnes nagy empátiával, egyben igen szakszerűen megírt tanulmánya, a kötet legjelentősebb írása.

A kötet legterjedelmesebb részét a kedves tanítvány, Bogdán Péter és párja, Horváth Krisztina interjúi képezik. Családinterjúknak nevezik a szerzők, hiszen rendre megszólalnak a családfenntartókat követően a szebb jövő (az igazi!) irányában tájékozódó, az iskolázás grádicsainak különböző fokain diadallal vagy nehézségekkel lépkedő fiaik, lányaik. Az interjúkészítők nem titkolják: ők is a „budaörsi boldogulás titkaira” kíváncsiak, nem kevésbé a Tanoda elismerésére (ez utóbbi nekik is munkahelyük). 

Korrekt tényinterjúk ezek, a riporterek a tárgyszerűség érdekében szinte visszafogják kíváncsiságukat, nem erednek oknyomozó hevülettel egy-egy sors (siker vagy bukás) nyomába. Konzekvensen, kutatási tervük szerint kérdeznek, s rögzítik a hosszabb-rövidebb válaszokat. Úgy érzem, gyakran beérik igen rövid válaszokkal is, a sorsok búvópatakjait csak sejti az olvasó (egy ismerkedés, egy válás, egy gyerekszületés, egy vándorlási állomás nagyrealista regényekbe illő történetét. S a riporterek – ugyancsak a tárgyszerűség érdekében – óvakodnak az általánosítástól is. Remélem, a kutatás következő fázisában elvégzik a nem kis minta kvalitatív elemzését is, az életutak hasonlóságait, mondhatni típusait és szélsőséges különbségeit is feltárják. Csak érzékeltetésül: micsoda különbség a fővárosból kiköltözni, az ország északi végeiből beköltözni, akár Erdélyből áttelepülni! Miképp alakul mindebből a „budaörsiség”? S vajon az önkormányzati iskolákban mutatkozó teljesítménykülönbségek miképp magyarázhatóak a tanodai lét viszonylagos egységességével?

Bátorítom az interjúkészítőket: engedjék a „lélek” kiáramlását riportalanyaikból, ahogyan ezt velük a kötet zárófejezetében Aranyosi Fanni megtette!

Még egy módszertani kérdés: az interjúerek elkötelezettjei a „kettős identitás” programjának. Ezért kínosan ügyelnek arra, hogy adatközlőik mondatait ne kísérje a rosszindulatú olvasó (van ilyen az e kötetet kézbevevők közt?) mosolya vagy ajakbiggyesztése. Az interjúszövegek lejegyzése jóformán irodalmi nyelven megfogalmazott csiszolata az eredetinek. Kutatóként, forrásközlőként e beszédfordulat jegyeit én jobban megőriztem volna!

S hát a Tanodával való elégedettség megállapításának is vannak értelmes, a minőségbiztosításban alkalmazott eszközei.

De nem való kifogásokat keresni! Mint a bevezető bekezdésben hivatkoztam Vörösmartyt, nem fejezhetem be máshogy: „a vész kitört”. Ebben a drámai helyzetben pedig minden hiteles információ embermentő jelentőségű.

A Szózat szerzőjét idéző másik magyar költőt, a mártír Radnótit idézhetem zárásként: „Az égre írj, ha minden összetört”.

Még van nyomda és van kiadó. A Budaörsi Tanoda Közhasznú alapítvány. Köszönet nékik.

Aranyosiné Rózsa Szeréna és Gazsi Judit (szerk.): Sorsok és remények. Interjúkötet a társadalmi megbékélés jegyében. Budaörsi Tanoda Közhasznú Alapítvány, Budaörs, 2011.

• 1. Hasonló élményt éppen Bogdán Péterrel éltünk meg jó pár éve egy egyetemi tanulmányi kiránduláson egy zempléni faluban. A fizetővendég-látásra, falusi turizmusra készülő helybéli gazda nem volt rasszista, minden további nélkül foglalkoztatott cigány udvarost portáján. Kérdésünkre elmondta: munkaerőre van szüksége gazdaságának, miért válogatna bőrszín szerint…
• 2. Korrekt főhajtást olvashatunk az „ötletgazda”, a józsefvárosi tanodaalapító Szőke Judit munkássága előtt.