Tudtam, nehéz lesz a szöveges értékelés. Mert a kollégákkal is kiszúrok, hiszen oldalakat kell majd körmölni, és a gyerekek is várják majd a jegyeket. Tudtam, a szülők nem értik majd, mi ez a sok szöveg a jegy helyett. De nem akartam a művészeti iskolák zömében jellemző formális ötösöket beírni. Mert mindenhol ez van. Na jó, van ahol a négyesig is elmennek.

És nem fog tetszeni azért sem, mert ez egy szociálisan érzékeny iskola. Ahol a gyereket a teljes szociokulturális környezetével értelmezzük. És mivel megértjük, miért olyan, amilyen, szociális munkát is végzünk. Igaz, ezt az alapítvány keretében, de nem elválasztható módon az oktatástól. A komplex munka megszervezése és lebonyolítása pedig pedagógiai asszisztenseket, szociális munkást is kíván. 

…rajzpályázatokról, vizuális nevelésről

Sok olyan alkotást látok, amelyek semmilyen fejlesztést nem mutatnak ezen a területen. Amelyeken érződik, hogy lélek nélkül kiadott feladatként, pedagógiai tevékenységet, tanácsot, segítést mellőzve készítették a gyerekek. És az is, hogy évek óta így készítik a rajzaikat. És ott vannak, még felsőben is, az egy vonalra sorakoztatott formák, az ujjnyi föld és óriás ég, a térszeletek ábrázolásának hiánya, a vastag hegyű zsírkrétával túl kicsiben felrajzolt, részletezés nélküli alakok, a sztereotip megközelítések, a meséskönyvekből másolt figurák. Elkeserítő. És az is, hogy az ember nem lát különbséget elsős és ötödikes rajz között, mert ugyanolyan ábrázolási szinten vannak.

Nem hiszek ebben az elgondolásban. Nem hiszem, hogy ugyanez a pedagógustársadalom, ugyanezzel a tudással, módszertannal felvértezve képes lesz egy (vagy sikertelenség esetén két) év alatt pótolni mindazt, ami 14 évig kimaradt. Ami képes áthidalni azt az elképesztő szakadékot, ami ezeknek a gyerekeknek az élete és az iskolai elvárások között feszül.

És minden problémát úgy akarunk megoldani, hogy változást csak a másiknak kell, lehet produkálni. A cigánynak, a szegénynek, a gyereknek, a családnak, mindenkinek. Egy van, ami állandó, és megingathatatlan, az intézményrendszer, a maga előírt protokolljával. 

Nem tudom, mikor fog ezekben a döntésekben az etikus magatartás győzedelmeskedni. Mikor lesz a „nekem még többet” helyett a „nézzünk körül, másnak talán jobban kell” szemlélet. Mikor lesz, hogy a nem rászoruló nem fogja megkeresni a kiskaput, hogy kedvezményhez jusson. Mikor lesz, hogy nem ő követeli arcpirító módon leghangosabban a jussát. Tartok tőle, soká. Nem tudom, máshol, más országban ez hogy működik, és működik-e egyáltalán. 

A múlt héten az egyik vidéki iskolában kikapcsolták a fűtést. Kicsit szimbolikus most nekem ez az egész. A szép, új épület, mozgáskorlátozott feljáróval, lifttel, a minden teremben felszerelt interaktív táblával most hideg és üres. A gyerekek, akiknek 60%-a halmozottan hátrányos helyzetű, most mindenfele, lakásban, irodában, ahol még van fűtés, próbálnak tanulni. Esély sincs, hogy a tél végéig visszamenjenek. 

Biztosan van, akinek jó. Hiszen, aki a kereteket megadta, az is azért írta ilyenné a törvényt, mert neki így jó. Kérdés, hogy azzal mi lesz, akinek ez így nem jó? És képes lesz másként is jól csinálni majd? „Akinek nem tetszik, arra nézve is kötelező!” – hangzott a sommás válasz, amikor valamelyik fórumon erre rákérdeztek. Igen, a törvény kötelezőségét nem is vitatja senki. De talán egy modern demokráciában elvárhatók a tágabb keretek. Amibe jobban betagozódhat ez a sokféle gyerek, iskolatípus, módszertan.

Hogy nevelünk így korszerű világlátású, a kortárs művészeteket, a médiát, a környező világot értő embereket? Hol ér ez össze azzal, amit európaiságnak nevezünk? És bocsánat, hol ér össze azzal, amit magyarságnak nevezünk? Mert ennek egyféle, erőltetett értelmezése sem túl jó megoldás… és ez talán bonyolultabb kérdés, mint a János vitéz felvetései…

A vizuális neveléshez kapcsolódó projektet bonyolíthattunk le egy pályázat keretében egy kis falu óvodájában. A projekt a tehetséggondozásra irányult, ám a gyerekek szociális helyzete előre megjósolta számunkra, nem csak erre kell terveznünk. A projekt eredményei pedig elgondolkodtattak pár dologról.